5.-6. Fejezet

 

ÖT

Fordította: Tony

 

 

Vinnie

 

– Már látom, hogy miért nem akarta senki más ezt a melót – morgom, és becsukott szemmel megdörzsölöm a halántékomat. A lány gyönyörű. Közelről méginkább. Majdnem el tudok feledkezni a nagy szájáról, mert olyan szép ajkakról jönnek a szavak. Gyorsan lezuhanyozok, farmert és fekete pólót kapok magamra, aztán lemegyek. A kanapén ül, a telefonját böngészi, a táskája mellette, indulásra készen. Milyen régóta nem hagyhatta el a házat?

– Hol vannak a kulcsok? – kérdezem, és azt kívánom, bárcsak a motorommal mehetnénk. Feltételezem, egy valagnyi dolgot akar venni, tehát határozottan a kocsijával kell mennünk. Vagy ki tudja, ki a francé az autó.

A dohányzóasztalra mutat, ahol egy Eiffel-tornyos kulcstartón két kulcs lóg. Felkapom a kulcsokat. – Menjünk! – mondom.

Gyorsan a táskájába csúsztatja a telefonját, a vállára veszi, és feláll. Követ kifelé, és amint kinyitom az ajtót, beül az utasülésre. A kapuhoz gurulok, aztán megállítom az autót, amíg kiszállok, és beütöm a kapukódot. Ahogy kinyílik, visszaszállok a kocsiba, kiállok, aztán újra kipattanok, hogy becsukjam a kaput. Körülnézek, hogy van-e valami vagy valaki gyanús a környéken, aztán kihajtok az útra.

– Mondjam az utat? – kérdezi lenézve a telefonjára.

Megrázom a fejemet. – Múlt éjjel körülnéztem, csak néhány percnyire van. Tudom, merre kell menni.

Bólint, kinéz az ablakon, aztán lehúzza, és mosolyog, ahogy a szél az arcát éri.

– Mikor hagytad el utoljára a házat? – kérdezem tőle egyenesen előrenézve.

– Azt leszámítva, amikor átköltöztettek? – kérdezi. – Hmm. Körülbelül egy hónapja.

Basszus.

Nem csodálom, hogy annyira ki akart szabadulni onnan.

– Az egyik őr, vagy bárki más sem vitt ki téged valahova, csak hogy körülnézz? – kérdezem, és őhelyette is dühös vagyok. Az ujjaim megfeszülnek a kormányon. Milyen élete volt? Csak ülni a házban, és nem csinálni semmit?

– Jobban szerették, ha védett helyen vagyok, ha esetleg történne valami – mondja, de nem tűnik mérgesnek.

– Akkor nyilvánvalóannem nagyon jók a munkájukban – mondom összeszorított fogakkal. – Vagy csak kibaszott lusták. Persze, ez egy plusz rizikó, de ha megteszed a kellő óvintézkedéseket, nem látom be, miért ne hagyhatnád el néha-néha a házat. Mert különben be fogsz golyózni.

Megvonja a kecses vállait. – Soha nem kértemigazán, hogy vigyenek ki, és nem is szekáltam őket miatta. – Álmatagon felsóhajt, a hangtól pedig megkeményedik a farkam. – De most nagyon boldog vagyok, hogy kiszabadulhatok.

Soha nem kérte, vagy vitatkozott miatta? Semmi díva viselkedés? Ki ez a lány? Kezdem azt gondolni, hogy tévedtem vele kapcsolatban, legalábbis néhány dologban. Persze gazdag és elkényeztetett, de talán mégsem olyan rossz ember.

Talán.

Valószínűleg meg kéne kérdeznem magamtól, hogy miért vagyok olyan dühös. Valaki miatt, akit alig ismerek, és azt sem tudom, kedvelem-e. Azt hittem, olyan, mint Eliza, de elég volt néhány beszélgetés, hogy úgy gondoljam, talán tévedtem. Általában nem ítélem el az embereket, valójában inkább én vagyok az, akit elítélnek, de Shayla körül valami kibaszottul nem stimmel.

– Hát, amíg én itt vagyok, elmehetünk bárhová, és azt csinálunk, amit csak akarsz – mondom neki, a szavak kibuggyannak a számból, mielőtt az agyam megakadályozhatná. – De jobban szeretném a nagy tömeget elkerülni.

– Tényleg? – kérdezi, és hallom a reményt a hangjában.

– Tényleg – válaszolom, miközben leparkolok a kocsival a sportbolt előtt. – Maradj mellettem, ne kószálj el sehova, rendben?

Buzgón bólogat, aztán kinyitja a kocsi ajtaját. Én is így teszek, és gyorsan átmegyek az ő oldalára. Csendben lépünk be a boltba, ő pedig jön utánam, amíg összeszedek néhány súlyzót, egy bokszzsákot és néhány kesztyűt.

– Te szeretnél valamit? – kérdezem körülnézve a boltban.

– Nem, köszönöm – utasítja vissza udvariasan. Valószínűleg azt fogja kérni, hogy vigyem valami rohadt drága dizájner boltba, amiről eddig még sose hallottam. Kifizetem a dolgaimat, a szemöldököm pedig megemelkedik, amikor felemeli a zsákot és a kesztyűket, hogy kivigye a kocsihoz. Valószínűleg észreveszi az arckifejezésemet, mert megszólal: – Ellentétben a népszerű közhiedelemmel, nem vagyok elkényeztetett kölyök.

Kiviharzik az autóhoz a hatalmas bokszzsákkal, ami majdnem akkora, mint ő, én pedig egy kicsit seggfejnek érzem magam. Felemelem a két súlyzót, és követem, kinyitom az autót, bepakolok, és segítek neki is.

– Köszönöm – motyogom, és becsapom a kocsi ajtaját. – Hova menjünk?

Lenéz a kezére és felszisszen, aztán összehúzza a cuki kis orrát. – Valójában fura kérésem van.

Várakozón bámulok rá. Miről van szó? Prada? Kutatok az agyamban másik dizájnermárka után, de nem jut eszembe semmi. A Pradáról is csak azért tudok, mert Faye, Sin felesége vett egyszer egy táskát, és utána egy egész hétig nem hallottunk róla.

– Mi az? – kérdezem, amikor még mindig nem mond semmit.

– Be tudunk menni egy kisállat-kereskedésbe? – kérdezi felpillantva rám. Basszus, de szép. Az évek során láttam nagyon sok gyönyörű nőt, de van valami Shaylában. Valami, ami arra késztetett, hogy meg akarjam védeni. Valami, amit tuti biztos figyelmen kívül fogok hagyni.

– Egy kisállat-kereskedésbe? – kérdezem megütközve. – Nem hiszem, hogy ez a legjobb időszak, hogy kisállatod legyen. – Szünetet tartok. – Hacsak nem veszel egy már idomított németjuhászt vagy rottweilert.

Összeszorítja a száját. – Te kérdezted, én pedig oda akarok menni. Elviszel, vagy sem?

– Rendben – mondom lassan bólintva. – Megyünk a kisállat-kereskedésbe.

Soha nem azt teszi, amire számítok.

És ez nem tetszik.

*  *  *

– Istenem, hát nem aranyos? – sugárzik, és a kiskutya orrához nyomja az orrát. Ámulattal nézem, ahogy leteszi a fekete kiskutyát, és felvesz egy barna masztiffnak kinézőt.

– Hát nem vagy imádnivaló? De az vagy – gügyögi az arcán békés arckifejezéssel.

Bármit választhatott volna, de ő egy kisállat-kereskedésbe akart jönni.

Hogy kiskutyákat ölelgessen.

Nem tudom, mit kezdjek ezzel az információval, így csak nézem, miközben ő megöleli az összes kiskutyát, a hasukat vakargatja, és gügyög velük. Egy századmásodpercig elgondolkodok, hogy talán az egyiket hazavihetné, vagy akár tízet is, mert az nyilvánvaló, hogy ez baromi boldoggá teszi. Úgy tűnik, ez az ő boldog helye.

Az órámra pillantok, és rájövök, hogy már egy órája itt vagyunk. A kereskedés tulajdonosa mérges pillantásokat vet Shayla felé, valószínűleg mert tudja, hogy csak azért van itt, hogy játsszon a kutyákkal. Minden alkalommal, amikor mondani akar valamit, csúnyán nézek rá, amitől rögtön meggondolja magát.

– Vinnie, ugye milyen aranyos ez a kissrác? – kérdezi, felemelve a kezében levő hatalmas kiskutyát.

– Akarod valamelyiket? – kérdezem gondolkodás nélkül.

Basszus.

Mi a bajom?

– Nem – mondja mosolyogva, és megrázza a fejét. – Nagyon szeretnék egy kiskutyát, de nem kereskedésből venném. Inkább valamelyik bejegyzett tenyésztőtől.

Kinyitom a számat, aztán becsukom, fogalmam sincs, miről beszél. Akkor miért akart ide jönni?

– Csak látni akartam néhány kiskutyát – mondja, megvonja a vállát, finom ajkán kis mosollyal. – Szeretnél valamit enni?

– Jól hangzik – mondom a hasamat simogatva. – Igazán meg tudnék enni egy burritót.

– Akkor burritó lesz – mondja, könnyedén beleegyezik, amikor én ellenkezésre számítok. Itt az esélye, hogy valami puccos étteremben egyen, miután annyi ideig be volt zárva, és házhoz szállított kaját evett.

– Biztos vagy benne? Ehetünk máshol is, ha akarsz – mondom, és felé pillantok, miközben beszállunk a kocsiba. – Hazafelé menet is tudok burritót venni.

– A burritó tényleg jól hangzik – mondja, és meztelen lábát felteszi a műszerfalra. – Csirke, fehér rizs és chipotle szósz.

Elvigyorodok. – Basszus, igen. Úgy tűnik, végre valamiben egyetértünk.

 

HAT

Fordította: Tony

 

 

Shayla

 

– Online tudok vásárolni – magyarázom neki. – Nem a saját nevemen, vagy a hitelkártyámmal, így nem tudják nyomon követni. Ezért nem kellett igazán elmennem vásárolni. – Elmegyek a szőlők mellett, felkapok egy zacskóval, és beleteszem a kosárba. – Élelmiszervásárlás, nem is tudom… a mennyországban vagyok most.

Vinnie jókedvűen megrázza a fejét, és felkap egy salátát. – Akkor most egészségesen étkezünk?

Vigyorgok, miközben néhány krumplit teszek a kosárba. – Félig egészséges, félig gyorskaja?

Hátraveti a fejét, és felnevet. – Kedvemre való csaj.

Miután ezt mondja, egymásra nézünk, furcsa feszültség alakul ki köztünk. Megköszörülöm a torkomat, és témát váltok. – Azt hiszem, a két burritó, amit megettél, volt a mai gyorskaja.

Egyet nem értőn rázza meg a fejét. – Van benne kukorica, meg minden szar. Egészséges. Mit csinálunk vacsorára?

– Főzöl? – kérdezem felemelve a szemöldököm.

– Azt reméltem, hogy te fogsz – mondja, és rám villantja a fehér fogait.

– Mivel ma elhoztál magaddal, azt hiszem, kivételt tudok tenni. Mit szeretnél…?

– Lasagna rántott csirkével – mondja gyorsan, mielőtt még befejezhetném a mondatot.

– Az nem furcsa egy kicsit? – mondom összehúzott szemmel. – Ezt te találtad ki, összepárosítani a kettőt, vagy ez egy létező dolog?

– Te kérdezted, én pedig ezt szeretném. – Szünetet tart. – Kérlek.

– Oké – nyújtom el a szót. – Elég könnyűnek hangzik. Soha nem csináltam még rántott csirkét, de majd megkeresem a receptjét. – Előveszem a telefonomat, és megnézem a hozzávalókat. – Egyszerű.

– Kibaszott fantasztikus – motyogja az orra alatt, én pedig elmosolyodok.

– Mi legyen a desszert?

– Válassz te! – mondja, és néhány steaket tesz a kosárba. – Bármi csokis megfelel.

– Mit szólsz Oreós-Nutellás sajttortához? – kérdezem, mert annak fejből tudom a receptjét.

Megáll menet közben. – Tudsz csinálni? Nem hülyülsz?

– Nem hülyülök.

Mosolyog, és én viszonzom.

– Nem is vagy olyan rossz, Shayla– mondja, és elfordul tőlem, de látom, hogy a szája sarka felfelé kunkorodik.

– Ahogy te sem, Vinnie – válaszolom, figyelve, ahogy előrehajol, hogy felvegyen valamit. A tekintetem elidőzik a feszes seggén. – Ahogy te sem.

Felegyenesedik és megfordul, és megint rajtakap, hogy fixírozom. Ezúttal csak szélesen elmosolyodik, és rám kacsint. Elvörösödve fordulok a pékáru részleg felé, mintha a kenyerek lennének hirtelen a legérdekesebb dolgok a világon.

Hallom a hátam mögött a mély kuncogását, ettől az én ajkam is megrándul. Nem az én hibám, hogy jó ránézni a pasira, és igazából nem is a zsánerem – általában az öltönyösökre bukom. Szeretem az öltönyös férfiakat, de van valami az érdes kinézetében és rosszfiús kisugárzásában, ami kíváncsivá tesz. Igen, tud seggfej lenni, mint tegnap is, de ma viszont kedves és játékos. Látom, hogy készültségben van, állandóan figyeli a környezetet, és észrevesz minden részletet, de akkor is nyugodt marad. A mai nap inkább olyan, mint amikor két barát együtt lóg, nem pedig a testőr és az ügyfele megbízásokat bonyolít le. Hogy meg tudnak változni a dolgok néhány óra alatt. Kifizetjük a vásárolt dolgokat, és bepakoljuk a kocsi hátuljába. Hazafelé menet csörög Vinnie telefonja, ő pedig kihangosítva veszi fel.

– Vinnie? – szól bele egy nő a telefonba.

– Igen, Faye. Mi újság? Igaz is, ki vagy hangosítva.

– Tényleg? Óóó. Szia, bárki is van veled a kocsiban – mondja Faye, Vinnie pedig vet rám egy derűs pillantást. – Csak azért hívlak, hogy megkérdezzem, hogy vagy.

– Jól vagyok, Faye – mondja szelíden, ebből látom, hogy fontos neki a nő. – Hogy van a hercegnő? És a pocaklakó?

– Mindketten jól – mondja Faye, és még én is hallom a hangján, hogy mosolyog. – Holnap lesz Lana születésnapja, úgyhogy el ne felejtsd felhívni.

– Felhívom – válaszolja Vinnie. – Mivel készültök neki?

– Buli lesz a klubházban – mondja Faye kacagva. – Anna tortát akart neki sütni. Úgy volt, hogy pénisz formájú tortát csinálunk, de aztán ma reggel Anna felhívott azzal, hogy „Nem tudok pénisz alakú tortát csinálni, túl kemény!”

Faye elkezd nevetni, nekem pedig az ajkamba kell harapnom, hogy nehogy felnevessek. – Nem is vette észre, mit mondott! Öt percig röhögtem, mire leesett neki. Időben!

Hallom, hogy egy nő kiabál a háttérben. – Próbálj pénisz alakú tortát csinálni! Kemény dolog!

– Csak azért hívtál, hogy elmeséld ezt a sztorit, igaz? – kérdezi Vinnie vigyorogva. – Milyen tortát kap akkor Lana?

– Vörösbársony tortát krémsajtos bevonattal.

– Amit a boltban vettünk neki! – hallom a másik nő kiáltását.

Vinnie felnevet. – Köszönj Annának a nevemben, én pedig felhívom Lanát, és felköszöntöm. És ne kerüljetek bajba, hallod?

– Oké – mondja Faye a vonalba. – Hiányzol, Vinnie!

Vinnie-n látszik, hogy kicsit kényelmetlenül érzi magát. – Ti is hiányoztok – mondja végül.

Faye bontja a vonalat, mi pedig Vinnie-vel csendben maradunk.

– Viccesnek tűnnek – mondom, és remélem, hogy elárul róluk még valamit. Nem tudok semmit a mellettem ülő férfiról, kivéve, hogy motoros, ismeri az unokatesómat, és legalább olyan szexi, mint dühítő. Határozottan szeretnék többet tudni, kezdve azzal, hogy kik voltak ezek a nők, akikhez láthatóan nagyon közel áll.

– Azok. – Csak ennyit válaszol, én pedig elkezdek gondolkodni, hogy az egyik nő talán hozzá tartozik. Elnyomom a csalódást, mert tudom, hogy semmi okom rá. Tegnap még meg akartam őt fojtani, és ma? Zaklatott vagyok, mert talán foglalt? Határozottan valami gond van velem. Mit számít, hogy van-e barátnője? A hét végén elmegy, én pedig soha nem látom többet. Jön a következő testőr, amíg aztán valószínűleg levadásznak az apám ellenségei.

Igen, tudom, milyen komoly helyzetben vagyok. Tehetek úgy, mintha nem így lenne, de az igazság az, hogy végül vagy elkapnak, vagy el kell hagynom az országot egy teljesen új személyazonossággal. Már beszéltem erről Talonnal korábban, és bár nem akarja, hogy elmenjek, azt mondta, megfontolandó a lehetőség. Tudom, hogy Talon dolgozik valamin, mert mondta, hogy csak egy kis időre van szüksége. Tényleg nem akarok elmenni, így remélem, hogy ki tud találni valamit. Van néhány ötletem, de azt hiszem, egyelőre megtartom magamnak.

– Meg akarsz még állni valahol?– kérdezi, és kirángat a gondolataimból.

– Nem – mondom, megnyomva az m-et. Kinézek az ablakon. – Jól vagyok.

– Rendben. Látod, megúsztuk az első kirándulást anélkül, hogy azok a szemétládák ránk találtak volna – viccelődik, és egy kicsit felhangosítja a zenét. – Megcsináltuk.

– Ne nagyon viccelődj – mondom a szememet forgatva. – Különben is, még nem értünk haza, és lehet, hogy elkiabálod.

– Nem hiszek az ilyesmikben – válaszolja, és lehalkítja a telefonját, amikor az újra csörögni kezd. – A szerencsédet magadnak köszönheted.

– Nem hiszel a sorsban?

Megrázza a fejét.

– Akkor miben hiszel? – kérdezem, felé fordulok, és a profilját tanulmányozom.

– A hűségben hiszek, a családomban, és abban, hogy kidolgozom a belem, hogy a dolgok úgy menjenek, ahogy én akarom. – Ez a válasza. Elgondolkodok a szavain. Mindössze ennyiben hisz? Miért érzem magam ettől egy kicsit… szomorúnak? Felnőtt ember, és ahogy mondta, a szülei nem akarták őt, talán ezért nem hisz a sorsban. Amikor a családjáról beszél, valószínűleg az MC-t érti alatta. Egy pillanatra féltékeny vagyok miatta. Az apám börtönben van, anyám néhány évvel ezelőtt halt meg, a barátaim pedig szép lassan elkoptak, mivel nem tartottam velük a kapcsolatot. Így igazából egyedül vagyok.

Ő pedig nem.

Szóval bár engem fogadtak örökbe gyerekként, most neki van családja. Vicces, hogy így alakult, nem? Van köztünk hasonlóság, de közben mégsem. Ebben a világban elég nehéz felnőni, és el se tudom képzelni, hogy csináltam volna végig a szüleim, vagy valaki nélkül, aki gondoskodik rólam. A nevelőszülői hálózat egy vicc, ezt mindenki tudja, és csak Isten tudja, miken ment keresztül.

– A hűség nagyon fontos –értek egyet, az ujjaimmal a combomon dobolok. – Habár én hiszek a sorsban és a végzetben, és minden ilyenben.

Kuncog, miközben befordul az utcánkba. –Minden ilyenben, mi? Látszik, hogy milyen fontos neked. De igen, te tényleg olyan gondtalan, mindig-nézd-a-jó-oldalát típusú ember vagy.

Nem hiszem, hogy az olyan rossz dolog. Nincs abban semmi rossz, ha reménykedek, meglátom a pozitív dolgokat, és a jót az emberekben.

– Tudod, hogy értettem –mondom a szememet forgatva. – Javíthatatlanul romantikus vagyok. Úgy gondolom, hogy minden, aminek meg kell történnie, meg fog történni, ha eljön az ideje.

– Jézusom – mordul fel, és megállítja az autót a kapu előtt. – Ilyen hülyeségeket ír Zada Ryan? Nem csodálom, hogy Trackerön kívül egyik pasi sem olvassa el.

Erre ugrok. – Ki az a Tracker?

– Maradj itt – parancsolja, és kiszáll a kocsiból, hogy beüsse a kapukódot. Amikor visszajön, megkérdezem: –Zada Ryan az egyik motoros csaj? Onnan ismered, ugye? Ez olyan baromi szuper!

Rám pillant, és felhúzza a szemöldökét. – Megint olyan őrült a szemed.

Nagyszerű, már másodszor látja a rajongó arcomat.

– Nem fogsz nekem válaszolni, igaz? – következtetek.

– Nem – mondja vidáman. – Megmondtam, ha ennek vége, összehozok neked egy találkozót vele. Egy privát dedikálást.

– Ha jó leszek – motyogom, mert még emlékszem az akkori szavaira.

– Azt tervezted, hogy rossz leszel? – kérdezi, és leparkol az autóval.

– Igen –ismerem be. – Egy kicsit picsa akartam lenni, és pokollá tenni az életedet, amiért megítéltél, pedig még nem is ismertél.

Vinnie tágra nyílt szemmel felém kapja a fejét. A vállai elkezdenek rázkódni a nevetéstől. – Komolyan? – Már annyira nevet, hogy a kormányt csapkodja. – Pokollá akartad tenni az életemet?

– Igen – mondom, összehúzott szemmel nézem, milyen jól szórakozik. Úgy tűnik, nem méri fel, mennyire kellemetlenné tudom tenni a helyzetét. – Akartam.

– Ó, basszus – nyögi, a vállai még mindig rázkódnak. – Shay, olyan rohadt vicces vagy.

Shay.

Senki sem hív Shaynek, akit ismerek, de tetszik. És bár nem akartam vicces lenni – csak őszinte voltam –, az nagyon tetszik, amikor nevet.

– Gyere, menjünk be. Mesélj még nekem erről a gonosz kis tervedről!